Egészségnap

2022. november 22-én hagyományainkhoz híven Egészségnapot tartottunk iskolánkban.

Az alsósokat a vetélkedőn játékos feladatok, gondolkodtató kvízkérdések, miden érzékszervet igénybe vevő zöldség, gyümölcs, fűszer felismerő feladványok várták. A napon a legizgalmasabbnak a változatos akadálypályát tartották a gyerekek, amit egy üdítő, frissítő lazító teaház váltott fel, ahol különböző teákat, egészséges nasikat kínáltak a lelkesen munkálkodó, segítőkész szülők.

A felsősök különböző előadásokon vehettek részt, amelyek két teljesen különböző témakört öleltek fel, a víz fontosságát, és a közösségépítést, mint a lelki egészség meghatározó összetevőjét. Itt köszönhetjük meg az Ifjúságsegítő Szolgálat és egy lelkes, elkötelezett szülő munkáját az előadások vezetéséért.

Ezen kívül a felsős lányok szintén egy szülő segítségével a hajápolásról beszélgettek, és gyönyörű hajfonatokat készítettek, miközben a fiúk változatos feladatokból álló erőpróbán vettek részt. A teaház a nagyok számára is elérhető volt, ahol a feltöltődés mellett plakátot készítettek, és elmélyülhettek a tápanyagok ismeretében is. A 7.-8. osztályosok a végén egy vetélkedőben oszthatták meg tudásukat társaikkal.

Egy igen tartalmas, új ismeretekkel bővülő napot tölthettünk el az Egészségnapon a diákokkal. Köszönjük a kollégák és a segítők munkáját!