Október 15 – pályaorientációs nap

Október 15-én szombaton pályaválasztási napot tartottunk. Az első két órában a fiúknak Mohácsi János apuka mesélt a foglalkozásáról, majd játékos vetélkedővel ismerkedtek a szakmákkal.

A lányok a divat világával ismerkedtek, divatrajzot készítettek.

A harmadik órában játékos csoport vetélkedőn vettek részt, ahol Tamás bácsi kreatív feladatait oldották meg, pl. építsünk stabil tornyot kukorica pufiból.

Szabó Gyöngyi – szervező tanár

 

Előzmény:

Tisztelt Szülők!

Október15-én szombaton pályaválasztási napot tartunk, a következő rend szerint:

A program a felső tagozatosokat érinti.

8 órától kezdődően 3 tanítási órát tartunk, 10 perces szünetekkel, így kb. 11 órakor indulhatnak haza a gyerekek.

Étkezést aznapra nem kértünk a gyerekeknek, tízórait és innivalót hozni kell.

A 7. és 8. osztályosok előzetes szülői jelzés alapján felmentést kaphatnak a program alól, ha részt- vesznek a Székesfehérváron a Széchenyi István Műszaki Technikumban ezen a napon megrendezésre kerülő Pályaválasztási kiállításon. (9-12-ig látogatható).